Mi más lehetne fontosabb, mint az egészségünk?


Jövedelem

Hogy miért választottam a Fillzent?

 

A nyugdíjazás előtti időszakot nagyon, de nagyon vártam.

Tervezgettem, célokat tűztem ki, szinte minden reggel úgy indultam el

dolgozni, hogy már nem sok van hátra, és nem kell korán kelni,

nem kell a megszokott mindennapos munkák elvégzése.

Rengeteget dolgoztam, mindig nagyon lelkes voltam, mindig én akartam a

legjobb lenni.

De mégis alig vártam, hogy vége legyen.

Az utolsó munkanap nagyon nehéz volt.

Nagyon nehéz volt elválni a munkatársaimtól, nagyon szomorú voltam

amikor a búcsúztatásra került sor.

Hazafelé az utat végig bőgtem. Szinte kétségbe estem, hogy én már

megöregedtem, nincs rám szükség, mit fogok ezek után csinálni?

Itthon kettős gondolatom volt, örültem a szabadságnak, közben hiányoztak

az emberek, azaz hiányzott minden.

A szabadságom első napján és természetesen azóta is mindig felébredek

abban az időben, amikor az óra szokott csörögni.

Pedig már nem csörög.

Egy-két hétig lelkiismeret furdalásom volt, azt éreztem, hogy lógok a

munka elöl.

Pedig itthon is van dolog, de mégis, ez nem volt olyan munka.

Na igen, utána jött a következő, hogy osszam be azt a rengeteg nyugdíjat

amit kapok, szinte semmire sem elég.

Elkezdtem tervezgetni, célokat tűztem ki, és közben elkezdtem unatkozni,

mert kevésnek találtam azt amit csináltam.

Azon vettem észre magam, hogy itt fáj, ott fáj, amiket eddig észre

sem vettem.

Na nem, én még nem vagyok öreg, vigasztaltam magam.

Elkezdtem kutakodni a neten, hogy találjak valamilyen elfoglaltságot.

2016 márciusában szerencsére rátaláltam a Fillzenre.

Azóta is fogyasztom a Fillzen termékeket, ami nagyon jó hatással van

rám, jól érzem magam. 

A néhány hónapos termék fogyasztásom alatt több jó tapasztalatom lett.

És aminek nagyon örülök, mint nyugdíjas, hogy havonta növekvő

nyugdíj kiegészítésem is keletkezik.

Ismét emberekkel foglalkozhatok, rengeteg szeretetet, gondoskodást,

és segítséget kapok.

Én is a Fillzen család tagja lettem.

Már nem szomorkodom, igyekszem jól érezni magam.

A Fillzenes munkám teljesen lefoglal, sokszor azon veszem észre

magam hogy már késő este vagy éjszaka van, és én még mindig nem

fejeztem be a munkámat.

Én tényleg jó szívvel tudom ajánlani mindenkinek a Fillzent,

mert én oszthatom be az időmet, oda és akkor megyek amikor én

akarok.

Itt van egészség és jövedelem, "kettő az egyben"!


Szeretnéd megismerni?

 

Kattints a képre!

 

 

 

 

 

 


© Minden jog fenntartva.